sunset2.jpgsunset2_.jpgsunset3.jpgsunset4.jpg

LÁTNIVALÓK

 

Adorján János Emlékház

Községünk szülötte, Adorján János szobrászművész munkásságának és életének állít emléket a falu központjában található kiállítóhely. A régi Tájház épületében található múzeum tematikus bontásban mutatja be Adorján János műveit. A 2013-ban átadott gyűjteményes kiállítóhely szabadon látogatható.

 

Falumúzeum

Településünkön 1976-ban a Legeltetési Társaság megszűnésével feleslegessé vált kondásházat alakították át helytörténeti múzeummá, mely a Tájak, korok, múzeumok mozgalom egyik állomáshelye lett. A közadakozásból létrejött Falumúzeum a néprajz helyi tárgyi emlékeit gyűjti össze. A kiállítás összeállításakor a kéthelyiséges épületben rekonstruálták a szoba korabeli berendezését, a konyhában pedig a paraszti élet egyéb emlékei kerültek kiállításra. A mintegy száz tárgyból álló gyűjteményben a látogató megismerkedhet a helyi népviselettel; a szövés, a fonás munkaeszközeivel és a parasztházak jellegzetes bútordarabjaival. (lóca, komód, sifonér stb.)

 

Római Katolikus Templom

Községünk egyik büszkesége, a falu központjában, hegyen álló, 1906-ban neogótikus stílusban épült római katolikus templom.

 

SZÁLLÁSHELYEK

 

Nosztalgia Vendégház:

Igazi különlegességnek számít a községünkben található Nosztalgia Vendégház. A múzeumban látott paraszt enteriőr megtekintése után a megszállni vágyók ki is próbálhatják milyen lehetett ezekben a házakban élni. Az épület parasztszobáiban a vendég megtapasztalhatja a nyoszolyában, trozsákon és dunyhában, tollpárnában történő kényelmes alvást. Kipróbálhatja milyen lehetett a masinán (sparhelt) főzni, és kemencében sütni. (A vendégházról a Galéria menüpont alatt találhatnak képeket)

A Vendégház adatai:

Szálláslehetőség maximum 5 fő részére. (2 szoba, konyha és fürdőszoba)

Felnőtt : 2 500 fő/éj

Gyermek: 6-12 éves korig 50 % kedvezmény.

 

Park Vendégház:

Az Községháza szomszédságában kialakított két szintes vendégház igazi kényelmet nyújt a megfáradt látogatók részére. Az épület minden szobáját tv-vel, internettel, széffel, mini-bárral és légkondicionálóval szereltük fel. Az alábbi linken megtekinthető a vendégházról készült bemutató videó:

 

https://www.youtube.com/watch?v=gIBqhE873oI

A Vendégház adatai:

Szálláslehetőség maximum 9 fő részére.( 3 szoba,2 fürdőszoba, társalgó, étkező, konyha)

Felnőtt: 3 000 Ft/fő/éj

Gyermek: 6-12 éves korig 50% kedvezmény.

 

Gyermekek számára a szállások 6 éves korig ingyenesek. Az idegenforgalmi adó mértéke községünkben 300 Ft/fő mindkét szálláshelynél.

 

Szállásfoglalás az önkormányzatnál lehetséges. További információkét kérjük vegyék fel a kapcsolatot ügyintézőinkkel.

soshartyan.hu